Gyöngyszemek a Vértesben

Igazi gyöngyszemekre bukkantunk a Vértesben: * a majki remeteség, mely a 18.században épült és működött, ahol a szerzetesek évente kétszer 3 napot beszélhettek. Jelenleg is folyik a felújítás, 2020-ra ígérik a végét. Érdemes lesz visszatérni, mert már most gyönyörű. * kisvonatoztunk Tatán és megcsodálhattuk a város szépségeit a hangszórós idegenvezetés… Continue reading

Örömtánctábor Siófok

Balaton-nyár- wellnes -táncJúnius 5-6-7-én került megrendezésre Radvánszky Edit és 2 másik táncoktató vezetésével Siófokon, a SunGarden Hotelben az örömtánctábor.Főképpen az 50+-os korosztálynak kidolgozott tánckoreográfiák előzetes tánctudás, táncpartner nélkül is rophatók. A táncórák között pedig lehetőség volt wellnesezésre, sétára a Balaton partján, beszélgetésekre. Sümegről 13-an mentünk, bevállalva a vonatozás adta kihívásokat.… Continue reading

Tánccal az egészségért

A Kihívás Napja 1982-ben indult Kanadából, ahol két szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egy egésznapos verseny keretében döntik el, melyikük városa a sportosabb.A verseny eldöntéséhez 0 órától este 9-ig folyamatosan számolták, hányan végeznek aktív testmozgást legalább 15 percen keresztül. A Kihívás Napja hamar meghonosodott szerte Európában és a nagyvilágban, majd… Continue reading

Szenior örömtánctalálkozó Győrben

A Nyugdíjasok Országos Szövetségének és Radvánszki Edit szenior örömtáncoktató szervezésének köszönhetően felejthetetlen élményben volt részünk Győrben. 18-an utaztunk Sümegről a találkozóra, melyen összesen 700 táncos vett részt és ropta 10-14 óráig több oktató vezényletével. Voltak számomra és csoportom számára ismert és nem ismert táncok is, de élvezettel táncoltuk mindegyiket. Mivel… Continue reading