Békefutás Sümegen

2018.április 29-én haladt keresztül Sümegen a Nemzetközi Békefutás (Peace Run) útvonala.

A futók februárban indultak Szófiából és október 8-án Liszabonban fejezik be idei útjukat.

A 2018-as útvonal

Április 29-én reggel sümegi futók lelkes csapata várta a több busszal és futva is érkező delegációt a Sümeg táblánál, Jánosháza irányából. Rövid ismerkedés után együtt futottak be a Hétvezér térre, amit előzetesen ,közel 100 gyerekrajzzal díszítettünk fel.

Rajzold le, milyen egy békés világ!

Óvodások és iskolások rajzolták le a békés világot, gyönyörű, családokat ábrázoló rajzok születtek zömében, de érdekes módon, több fiú is azt rajzolta, hogy Ronaldo és Messi kezet fognak.

Az alpolgármesteri köszöntő után a délelőtt legmeghatóbb pillanatai következtek: az összes résztvevő szívére tett jobb kézzel küldte el gondolatban a harmónia és a béke érzését szerte a világba.

 

A delegáció

Ezt követően a békefutók bemutatkoztak saját nyelvükön, a gyerekeknek pedig ki kellett találni, milyen országból érkezett a futó. Ügyesek voltak az iskolások, de itt is a focié lett a főszerep, hiszen Ronaldo nevének említésekor egyszerre tudták, hogy Portugáliából jött a sportoló.

A bemutatkozás és a Peace Run himnuszának eléneklése után az ovisok következtek édes kis körjátékokkal. Mosolyt csalt a nézők arcára, ahogy futásra “kényszerítették” óvónőjüket, aki természetesen magassarkúban volt az ünnep tiszteletére.

Ezt vers- és mesemondás követte, majd Sümeg táncoslábú lányai adtak elő egy vidám koreográfiát.

 

Az ünnepség zárásaként körbejárt a békefáklya a résztvevők között. A fáklyát érintette már Teréz anya, II. János Pál pápa, Gorbacsov, Nelson Mandela, Muhamed Ali, Sir Paul McCartney,  Koko, Erőss Zsolt,  Kőbán Rita, Egerszegi Kriszina, Nagy Tímea, Fekete László is és most sok-sok sümegi, aki eljött a Hétvezér térre.
A futók innen Tapolca felé indultak. Felnőttek és gyerekek lelkes csapata kísérte őket a Sümeg tábláig, néhányan pedig Tapolcáig is elfutottak velük.
Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .