A SZENIOR ÖRÖMTÁNC kimondottan az idősebb korosztály számára kitalált, forradalmian új, közösségi mozgásforma.
A nyugat-európai országokban már 45 éve működik, de hazánkba csak nemrég jutott el.
Nincs szükség sem táncpartnerre, sem előzetes tánctudásra. Az oktató megmutatja, majd gyakoroltatja a csoporttal a rövid koreográfiát, amit meg kell jegyezni. Először speciális, ún. ritmikus beszéddel segíti a tanulást, majd amikor már jól megy, zenére táncolja el a csoport – többször is – a táncot.
A SZENIOR ÖRÖMTÁNC az idős szervezethez igazított, kíméletes sporttevékenység és „agytorna”, ami a legújabb kutatások szerint eredményesen késlelteti a demencia és az Alzheimer-kór kialakulását.
Birkás Zsuzsanna táncoktató már több, mint 1 éve tartja óráit Sárváron és Ikerváron és szeretettel várja az érdeklődőket a dec.11-i órájára. Ez alkalomból az ikervári csoportját is behívja, így igazi örömtáncot tarthatunk.
Az óra az első kipróbáláson ingyenes, csak az útiköltséget kell összedobnunk. Az út 20 fő esetén fejenként 1.000 Ft. Kisebb létszámnál egyeztetünk.
A busz 16.30-kor indul a Hétvezér térről. A táncóra kezdete 17.30. Időtartama másfél óra.
Keress, ha jönnél Velünk és szívesen részt vennél az örömtáncban!