TeSzedd – Önkéntesen a tiszta Sümegért

Először jelentkeztem koordinátornak a szemétszedéshez, így ez egy kicsit tapogatózás is volt, hogyan működik a rendszer. Kellemes csalódás volt mindkét oldalról, hiszen nagyon sokan jöttek segíteni és ténylegesen úgy zajlott, ahogyan a tájékoztatást kaptam.  30 emberrel maximáltam a létszámot, úgy gondoltam, jó, ha tizen leszünnk, de nagyon sokan megkerestek. Volt,… Continue reading

Egész nap Pozsony

Az adventi pozsonyi látogatás után nagyon sokunkban felmerült, hogy meg kellene ismételni a kirándulást, mert néhány dolog elmaradt és az idegenvezetőnkben annyi minden benne volt még, hogy kár lenne kihagyni. Felvettem Vele a kapcsolatot és megbeszéltük március 15-ét a tökéletes időpontnak. Szerencsére előre elkészített “úticsomagjai” vannak, mert rendkívül elfoglalt ember,… Continue reading

Nőnapi nosztalgiabuli

Egy igazán jól sikerült , zenés estet csináltunk az Anna & The Big Faces zenekarral a Várcsárdában. 80 vendégünk volt, 80%-ban hölgyek, hiszen főképpen Nekik szólt az est. Már a 2. zeneszámnál táncoltak, így látszott, jó lesz a hangulat. És ez így is volt. De beszéljenek a képek:

Pál Feri Ajkán – hallgassuk meg együtt!

Egyautós kis csapattal mentem Ajkára a művelődési házba Pál Ferenc mentálhigiéniás szakember előadására. Láttam Őt már Sümegen, lenyűgöző előadó, vibrál a színpadon , ugyanakkor nagyon jó dolgokat mond. “A szorongástól az önbecsülésig” volt a címe a Nyitott Akadémia szervezésében zajló rendezvénynek. Egyszerű példával kezdte: elsózod a levest – hogyan reagálsz,… Continue reading

Khalifa repülőszőnyegén- Ízletes barangolás Dél-Kelet Ázsiában

Szász Andorral, az est előadójával, már rég felvettem a kapcsolatot. Nagyon sokféle témát ajánlott, hiszen 65 országban járt már, nehéz volt a döntés. Mondtam is Neki, válasszon inkább Ő, azt, ami közel áll hozzá. A “kis-tigriseket’ választotta, egy kicsit másképp előadva, ízekkel fűszerezve. Az előadásán is látszott, hogy nagyon sokat… Continue reading

Tvrtko Tapolcán

Mikor megjelent a Facebook esemény, egyszerre lecsaptam rá, gondoltam, hogy sokan jönnének majd. Megvettem előre 20 db jegyet – ilyet máskor sose tettem- mert láttam, milyen gyorsan fogynak. El is adtam 10-et gyorsan, de aztán egyszer csak megjelent a plakát, hogy Sümegen is lesz. Na, most mi lesz? Nem lett… Continue reading

Khalifa repülőszőnyegén -Szenegál

“Szenegál jelmondata a „Teranga”, melynek jelentése: vendégszeretet. Találó és igaz jelző ez Szenegálra, hiszen ez egy rendkívül kellemes éghajlattal bíró, békés, nyugodt afrikai ország. Nagyszerű gasztronómia, kiemelkedő tánc- és zenei kultúra jellemzi. Dob- és tánciskolák és fesztiválok sora várja a látogatókat. A baobab és mangrove erdők, az óceán morajlása, a… Continue reading

Macskák- színházbusz Sümegről

Mikor gimnazista voltam, táncoltunk a zenéjére, az Elvisz Trénre. Örök emlék marad. De a darabot sose láttam. Mikor keresgéltem a színházak között, ez bukkant fel elsőre és nem kellett sokat győzködnöm magam, hogy jó lesz, erre menjünk. Már tavaly ősszel elkezdtem a szervezését, hiszen annak ellenére, hogy 35 éve játszák,… Continue reading

Khalifa repülőszőnyegén -két keréken Gibraltárig

Erdélyi Margit és Major Attila lakókocsira gyűjt. Nem maguknak, hanem az általuk üzemeltetett Nyaralj Nálunk Ingyen Egyesület javára. Az egyesület ugyanis kempingekben biztosít ingyenes sátorhelyet vagy lakókocsit rászoruló családoknak, akik enélkül nem tudnának nyaralni. A tiszafüredi kempingbe szeretnétek egy lakókocsit felállítani, mert az ott felállított sátor tönkrement és helyette praktikusabb… Continue reading