A szenior örömtánc kitalálója, népszerűsítője a német Ilse Tutt táncpedagógus volt, aki anyósa kérésére dolgozott ki olyan koreográfiákat, amelyeket idősek is, előzetes tánctudás és táncpartner nélkül tudtak táncolni. Főképpen más népek közösségi táncai kerültek be a koreográfiák közé, hiszen ezek könnyedén tanulhatóak és népszerűek.
Nyugat -Európában 45 éve hódít a szenior örömtánc, Magyarországra 2014-ben Csirmaz Szilvia hozta be. Ő tartotta az első órákat Budapesten , majd elkezdte a szenior örömtáncoktatók képzését is. Ma már 200-an vezetnek csoportokat szerte az országban, közel 220 helyszínen és egyre népszerűbbé válik ez a közösségi táncforma. A helyszíneket IDE kattintva találod.
A szenior örömtánc jelszava: mozgás-öröm-agytorna, hiszen azon kívül, hogy megmozgatja minden testrészünket, boldogsághormonok szabadulnak fel, örömet okoz, az előre betanult mozdulatok ismétlése, a rájuk való koncentrálás az agyunkat is igénybe veszi. Amerikai kutatások bizonyítják, hogy míg az olvasás 35%-ban, a keresztrejtvényfejtés 47% -ban csökkenti a demencia kialakulását, addig a rendszeres tánc 76%-ban.
A szenior örömtáncban nincs szükség előzetes tánctudásra, nem szükséges partner, nincs teljesítménykényszer, lehet téveszteni. Mivel a páros táncoknál a partnerek állandóan cserélődnek, új kapcsolatok épülnek ki, hiszen egy érintés, egy mosoly összehozza ez eddig csak felszínes kapcsolatban lévőket is. Segíti az egyedül maradt emberek visszatalálását a közösségi életbe.
A szenior örömtánc-oktató tanúsítványt 2019.10.27-én kaptam meg és ezáltal a mozgalom egyik nagykövete is lettem .
Több helyszínen is szeretettel várlak: hétfőn 17.30 Zalaszentgrót kastély, kedden Tapolcán 15.45 a Fitnes Plusban, 17.15 Sümeg, gimnázium . Szerda 9 óra Ajka Fekete István iskola, 10.30 Devecser Művelődési ház , 15.00 Balatongyörök, művelődési ház csütörtök 9.00 Tapolca, 16.30 óra Sümeg. Várlak szeretettel.
Ha szeretnél résztvenni valamelyik foglalkozáson vagy szeretnéd, hogy a te lakóhelyeden is legyen ilyen foglalkozás, keress az alábbi elérhetőségen:
70/940-7712 vagy info@evenita.hu